Már tervezem egy ideje, hogy összefoglalom, felújításaim és átalakításaim során mit tekintek alapelveknek, de eddig még nem került rá sor, mert... hát, mert általában nem sok minden mondanivaló van róla. A VaspaRiga esete némileg más, mit máskor, szóval most itt az alkalom, hogy leírjak mindent a témáról, az általános alapelveket és a VaspaRigára vonatkozókat.

Szóval.

A legfontosabb: nem műalkotásokat készítek, hanem használati tárgyakat. Gyakran van úgy, hogy a motorépítő megálmodik valamit, aztán elkészíti, de a végeredmény használhatatlan lesz vagy legalábbis a közúti forgalomban legálisan nem használható. Ennek én nem sok értelmét látom, mert bár vonzó dolog lenne szabadjára ereszteni a fantáziát és a flexet, de nekem mániám, hogy ha valamibe munkát fektetünk, akkor annak legyen valami értelme, valami haszna.

Az átalakítások Bibliája a KÖHÉM. Vagyishát az esetek túlnyomó többségében. Nem csinálok olyan átalakítást, ami a KÖHÉMben foglaltak szerint tilos. Pl. mindig van sárvédő a motorokon, s nem csak "jelzés értékűre vágott", hiszen ez kötelező tartozék. Az indexeket nem teszem a lámpához közel, mert nem szabad - inkább lógjon ki, de legyen szabályos. Egyedül a fényforrásokra vonatkozó szabályokat nem mindig tartom be - mert ezt ésszerűtlen sőt életveszélyes lenne. Egy Babettának például nincs használható világítása, sem látni sem látszani nem lehet a gyári rendszerrel. Általában ledes fényforrásokat használok, amik nem szabályosak, használatuk nem engedélyezett - de legalább normálisan világítanak. 

A VaspaRiga esetében ezeken túl néhány speciális dolgot is meg lehet fogalmazni:

Eredetileg úgy terveztem, egy rat motort építek. Egyébként ezt a stílust rosszul szokás használni, hiszen a hot rod stílus jellemzőivel rendelkező motorokat szokás a magyarok földjén ratnek nevezni. A rat lényege eredetileg az agyonhasználtság, elnyűttség s a filléres, ronda kivitelű javítások (általában motorok). A hot rod az ültetett, rozsdás vagy csak alapozóval lekent, feltuningolt régi gép (általában autó). A manapság ratnek nevezett Schwalbek tehát valójában hot rodok. Ténylegesen rat motorokat is láthatunk, csak azokat senki nem nevezi ratnek - a dolgozós vagy tanyára járós Simsonokat.

Azt terveztem tehát, hogy a Rigát meghagyom olyan lepukkantnak, amilyen volt, csak motorikusan és szerkezetileg javítom fel. A tervezett gépet én is ratnek kezdtem el nevezni - nem egészen pontosan, de némileg pontosabban, mint szokás.

Aztán mégis szakítottam a tervvel. A rozsdát ugyan szépnek találom, de ha valami rozsdás, az tönkre fog menni, márpedig a felújításnak mégiscsak az a célja, hogy valami, ami rossz volt, jó legyen, s lehetőleg tartósan.

A felújítás során aztán előjöttek apróságok. A Riga váza pl. sok helyen kráteresre van rozsdásodva. Ezt normális felújítás vagy restaurálás esetén ki kell glettelni, el kell tüntetni. Én viszont meghagytam ezeket. A rozsdakráterben munka van, évtizedek lassú munkája. Ez valahogy mégiscsak tiszteletre méltó, olyan, mint a bronz szobron a patina. Múltat ad a gépnek. Nem tüntettem el ezeket: lefestettem, s így jól látszik a festék alatt.

A tankon lévő horpadásokkal ugyanez a helyzet. A restaurálás lényege, hogy a gyári állapotra hozzunk egy gépet - vagyis eltüntessük a múltját. Amit én csinálok, az ennek némileg az ellentéte: felújítok, de úgy, hogy a gép múltja megmaradjon. Persze ha valami használhatatlanul tönkrement, akkor azt cserélni kell, de a horpadások, rozsdamaródások a motor karakterét alkotják, ezt meg kell őrizni.

A restaurálásnál minden csillog és villog. Újrafestett és fényezett, újrakrómozott alkatrészek jellemzők. Az én felújításomnál amennyire lehetséges megszabadulok a csillogástól. Matt fehérrel festek és a krómozott s megrozsdásodott alkatrészeket horganyoztatni fogom, s ez matt szürkésfehér színt ad. A horganyzandó alkatrészeket drótkorongozom s nem csiszolom ki a rozsdakrátereket. Horganyzás után ezek szépen megmaradnak. A horganyzó majd biztosan csodálkozni fog, hogy mit vittem oda, de majd valahogy elmagyarázom neki, hogy nekem épp ez a célom: rozsdarágta alkatrészeket akarok.

Update:

Hát, van az elmélet, meg van a gyakorlat - s olykor a kettő nem fedi tökéletesen egymást.

Szándékomban állt megszabadulni a krómozott alkatrészektől, de az korán kiderült, hogy ez nem fog maradéktalanul teljesülni. A kerekek esetében (mivel nem akartam újrafűzni) két lehetőség volt, vagy a rozsdásat rakom vissza vagy a krómozottat. A krómos ment bele - mert mégiscsak felújítunk vagymi. Aztán ma kiderült, hogy nem csak a kerekek fognak csillogni. Elmentem ugyanis a galvanizálóba, vittem a cuccokat. Csóválták a fejüket a mesterek, nem tetszett nekik a rozsda. A kipufogót látva rögtön mondták, hogy na, azt nem. Megkérdeztem, miért nem, s teljesen logikus volt a válasz, amit kaptam: a kipufogóról leégne a horgany.

Szóval, így állunk: a kipufogót kiégettem, ledrótkorongoztam, de úgy látszik, fölöslegesen. Ezt így most nem rakhatom vissza, valami felületvédelem kell neki - vagy lekrómoztatom, vagy lefestem. Egyik sem szimpatikus megoldás.

Végülis másképp oldódott meg a dolog: előkerestem a Verhovina kipufogóját. Ez hosszabb, mint a Riga 4-é, de gond nélkül fölszerelhető. Viszonylag jó a krómozás még rajta - szóval ez is csillogni fog.

S itt adtam fel a "matt" elveimet: hát akkor csillogjon, mitbánomén!

Előkerült egy hibátlan krómozású könyökcső, egy csomagtartó (Riga Deltáé volt) meg a Verhovina szintén makulátlan ragyogású kormánya. Így aztán csak kevés horganyzott alkatrész lesz rajta: az első sárvédő pálcája (ez eredetileg festett volt), a lámpa és a fék- s kuplungkar.