Miközben a röpsúlyosításon dolgoztam, előjött egy másik hiba (a rossznyelvek szerint jellemző a Rigára, hogy ha valamit megjavítunk, rögtön előjön valami más bajság): kotyog az első villa.

A Riga villája nem egy túl precíz szerkezet; két cső egymásba csúszik s két műanyag persely hivatott arra, hogy se ne szoruljon, se ne kotyogjon az egész. Én eddig kétféle villával találkoztam: ami szorult (pl. a Verhovettán) és ami ki volt kopva és kotyogott. Így aztán nem törekedtem itt sem a tökéletességre - kicsit kotyogott, de, gondoltam, jó lesz az (főleg mivel a kotyogást csak a perselyek cseréjével s az új, nagyjából beszerezhetetlen perselyek beszabályozásával lehet megoldani). De lassacskán be kellett látnom, hogy ez a kotyogás már nem egy egészséges lazaság, hanem igenis balesetveszélyes hiba.

A Riga villájában ismereteim szerint alul egy hosszabb, tizenvalahány centis műanyagpersely van elhelyezve s fentebb egy rövidebb, 2-3 centis. Alaposan megvizsgálva a kotyogást úgy tűnt, mintha az alsó persely ki lenne kopva, a felső persely meg mintha egyáltalán nem lenne a helyén - az alsó villaszár alsó vége a tengely vonalától fél centit tudott előre és hátra "hajolni".

Halogattam a javítást, mert ha igazán precízen akarnám csinálni, ki kellene szerelni az első villát - de ahhoz ki kell szerelni az első kereket, az első sárvédőt, az első lámpát minden vezetékével együtt s a kormányt az összes bovdennel egyetemben - szóval szét kellene szedni a fél motort. Utána meg újrafesteni a villát, mert szerelés és újraperselyezés közben biztosan sérül a festése.

Találtam az alkatrészeim között egy Verhovina első villát, ebből kiműtöttem a két pár műanyag perselyt. A hosszúak közül az egyik meg is sérült kiszedés közbe, berepedt és letört belőle egy darab, de hát ez van, ezzel kell dolgoznom.

Spóroltam a munkával, így csak az első kereket és a sárvédőket vettem ki a villából - szerencsére olyan szerkezetű a Riga villa (a Verhovinával ellentétben), hogy az alsó teleszkópszárakat így is ki lehetett szedni belőle.

Ügyes nőgyógyászati mozdulatokkal kitakarítottam a felső teleszkópszárból az ötven éves gépzsírt. Kitapogatva nem egészen azt éreztem, amit szerintem kellett volna: ebben a villában nem egy hosszú és egy rövid csúszópersely volt, hanem két rövid, s mindkettő lent, a teleszkópcső alsó végéhez közel. S úgy beleszorulva, hogy hiába próbáltam meg fentről egy rúd segítségével kiütögetni.

Gondoltam, mivel szarrá vannak kopva, nem sok vizet zavarnak, ha a helyükön is maradnak - csak annyival kellene feljebb ütögetni őket, hogy alulról a Verhovinából származó hosszabb perselyt fel tudjam csúsztatni.

Egy darabig ment is a dolog: alulról gyengéden felütögettem az új perselyt, de úgy tíz centi után megszorult az egész, csak milliméterről milliméterre haladtam - amíg szét nem tört a műanyag persely még kiálló része. Mindkét oldalon ez történt: az utolsó két-három centi már nem ment be, hanem letörtek belőle darabok, úgyhogy a csőből kiálló részt lefűrészeltem.

Ez így jó is lett volna, csakhogy várt rám még egy meglepetés. A csőben lévő régi persely ugyanis miközben fentebb kalapáltam, deformálódott, valószínűleg a cső oldalán lévő sok évtizedes kosz miatt összébb nyomódott. Az alsó teleszkópszárat ugyanis nem nagyon tudtam rajta átdugni. Az új perselyen passzosan átcsúszott, de a régiben megszorult. Hiába kentem gépzsírral, szoros maradt; kalapáccsal kellett helyére noszogatni az alsó villaszárakat.

Szóval, eddig kotyogott, most meg szorul; olyan kemény, hogy hiába támaszkodom rá, nem bírom összenyomni. Gyakorlatilag merev a villa.

Itt meguntam a küszködést. Azzal nyugtattam magam, hogy a merev villa csak kényelmetlen, de legalább már nem balesetveszélyes. Ha majd egyszer nem lesz rajta más szerelni való, megjavítom - de ez valószínűleg nem a közeljövőben lesz. Először a röpsúlykuplung ügyének kellene a végére járni...