Régóta nem írtam semmit, ennek több oka van, jó és rossz dolgok, elmondom sorjában. (Sorjátlanul, hö-hö.)
Az egész motorozás úgy indult, hogy így harminc fölött, a belvárosi panelból külvárosi kertes házba költözve azt gondoltam, kellene egy kismotor a munkába járáshoz. És egyrészt a nosztalgia (tizenéves korom KGST smkp-jai), másrészt a lehetőségek (nincs kismotoros kínálat: veterán kismotorok vannak meg robogónak nevezett pöcsköszörűk minimotorok) oda vezettek, hogy veterán motorokat vettem, kezdetben kicsit, később nagyon átalakítottam őket és ezekkel közlekedtem. Konkrétan a Verhovettával. De akármilyen szép és jó egy különleges veterán tulajdonosának lenni - a munkába járás problémáját ez nem oldja meg teljesen kielégítően.
A Verhovetta szuper gép, volt, hogy 140 kilométert tekertem bele egy nap alatt, lényegi meghibásodás nélkül szolgál már vagy két éve - de oda is figyelek rá, s ezt igényli is. Az indítópofákat viszonylag gyakran kell tisztítani, a röpsúlyokra is oda kell figyelni és a benzin rendszert is át kell néha tisztítani. Teljesítménye szerény, gyorsulása megfontolt, végsebessége nem éppen szédítő, negyven körül mozog, de akkor már visít úgyhogy sajnálom.
A VaspaRigával és aztán a Starral is az volt a tervem, hogy majd mentesítem a Verhovettát az állandó szolgálat alól. De VaspaRiga (eleinte?) nem váltotta be a hozzá fűzött reményeimet. Tudtam, hogy kezelni nehéz, s fel is készültem rá, hogy ebbe majd még bele kell tanúlnom - de nem is volt rá eddig lehetőségem: nem működik kielégítően. Konkrétan a gyújtásrendszer nem bírja a meleget.
Szóval, megunván, hogy jelentősebb eredmény nélkül küszködök a Rigával, elhatároztam, hogy kikapom belőle a megbízhatatlanul működő blokkot és beleteszem a Star turbinás blokkját. Nem sok kellett a hepiendhez, de sajnos nem jutottunk el odáig, mert a Star blokkja sem működik rendesen (hogy miért nem, azt majd a saját oldalán írom le - ha majd rájövök).
Megálltam hát az ide-oda kapkodással és átgondoltam az egészet.
Mi is a cél? Hát, tulajdonképpen két cél van, az egyik, hogy legyen egy atombiztos, kifogástalan közlekedési eszközöm, amit nem kell szerelgetni, alkalmas a belvárosi közlekedésre és túrázni is el lehessen vele menni. A másik cél, hogy legyen valami, amit szerelni kell, s viszontagságok árán, de végül jó múlatsággal, férfi munkával működőképes legyen, hogy büszke lehessek magamra rá. Mivel ez a két cél alapjaiban különbözik, nem is lehetséges, hogy egyazon motorban testesüljenek meg. Szerelős motor van itthon, (néha) több is, mint kellene. De a közlekedős motor hiányzik.
Nem írom le hosszan a történetet, de vettem egy Gilera DNA 50-est.
Robogó ugyan, hiszen variátoros, de nem egy "guruló hokedli", sokkal inkább versenymotor. Közlekedési igényeimet tökéletesen kielégíti (bár kicsit sportosabb, mint én - igyekszem hozzáfejlődni) s nem kell fél órával indulás előtt megnézni, hogy minden rendben van-e vele s hajlandó-e indulni.
A VaspaRiga ilyen módon tehát mentesült a használat feltétlen kényszere alól. Nem akarok már mindenáron egy használatra szánt motort csinálni belőle, akár szívátültetés árán is. És mivel a szívátültető operáció nem is lett sikeres, úgy döntöttem, adassék meg legyen a Simsoné ami a Simsoné, Rigáé ami a Rigáé.
De azért, hogy hihetetlen mérnöki zsenialitásom eddigi munkám se menjen teljesen veszendőbe, lefényképeztem az átalakítás részleteit. Ezekből egy tsokrétányit már lehet látni az előző posztban, ahogy a mexikói mondja (angolul) nó kommentó stílusban - most is így folytatom (épp eleget beszéltem már).
A "Rigába szimóblokk" nem új gondolat, én két dologban akartam eltérni a megszokottól: visszaalakítható átalakítást akartam, s egy Star burkolattal elrejteni az átépítés részleteit. Büszke voltam magamra, hogy milyen "gyári kinézetű" motort fundáltam ki.
Aztán, mint elég gyakran, rá kellett jönnöm, hogy ez megint egy spanyolviasz. Az apróhirdetős oldalon ugyanis ezt árulták nemrég:
